Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2015.04.30.
Érettségi tétel lett a nagycsalád
"Kis család kis gond, nagy család nagy gond?" címmel társadalomismereti érettségi tétel idén a nagycsaládos lét. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének jogi referense, Borsos-Szabó Ágnes szerint van, aki népes családját sem érzi gondnak, mások viszont egy-két gyerek vállalását is problémaként élik meg.
(Forrás: Inforádió)
 
2015.04.30.
Székhez kötözött gyerekek, felháborodott szülő, összetört óvónő - botrány vagy rágalom?
A XIX. kerületben található Gyöngykagyló Óvoda egyik óvodapedagógusa szülői vád szerint bántalmazta a gyermekeket azzal, hogy olyan fegyelmezési módszereket alkalmazott, melyekről a szülők nem tudtak. Az óvónőt azonnali hatállyal elbocsátották.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.30.
Hazug kutyák vagytok! – Megbuktatták a képviselők a Neptunt
Látványos és meghökkentő módon nem állt be a 15. kerületi képviselő-testület a megszüntetésre ítélt Neptun utcai Általános Iskola mögé. Hiába vannak a testületben jó pozícióban a Demokratikus Koalíció és az MSZP képviselői, a Fidesz akarata érvényesült.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.30.
Elbukott a Ságvári nevéért folytatott harc.
Összevonják a kis és nagy Ságvárit,és szeptembertől SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium néven működik majd az intézmény.Az iskolafenntartó Szegedi Tudományegyetem eddig ellenállt. Az érvényes felsőoktatási törvény és a közoktatási törvény mkimondja, a köznevelési intézmények nevéről az oktatásért felelős miniszter dönt.
(Forrás: Délmagyar)
 
2015.04.30.
Utálod a kisebbséget, pedig még gyerek vagy? Ezt nézd meg!
Az Újvilág című színházi előadás a Jurányiban a közelmúltban sajnálatosan feloszlott Szputnyik Hajózási Társaság Mentőcsónak Egységének produkciója, akik kizárólag olyan színházi nevelési előadásokat hoznak létre, amik kifejezetten társadalmi problémákat vizsgálnak.
(Forrás: divany.hu)
 
2015.04.30.
A segítségkérést is tanítani kellene a gyermekek számára
Védettebbnek gondolják a szülők a gyermeküket a valóságosnál, azt pedig végképp nehezen tudják elképzelni, hogy csemetéjük lenne a bántalmazó, megfélemlítő – ezt támasztotta alá egy közelmúltban lezárult kutatás. A médiahatóság szerint a legfontosabb, hogy a megfélemlítés célpontjai ne késlekedjenek kompetens felnőtthöz fordulni. Már ha találnak ilyet.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2015.04.30.
Czibere: az egyház sem szegregálhat!
A gettóiskolákban oktatott roma gyerekek sosem jutnak ki a nyomorból, a probléma így folyamatosan újratermelődik. Czibere Károly államtitkár egy roma integrációs konferencián azt mondta: csak az integrált oktatás jelenthet kiutat, és nem ismer olyan szegregáló oktatási módszert, amellyel sikereket lehetne elérni.
(Forrás: Népszava)
 
2015.04.30.
Egy norvég iskolában már negyven éve eltörölték a tantárgyakat, és a siker óriási
A jelenségalapú oktatást projektek mentén fogják megszervezni, és a cél az, hogy több tanár irányítása alatt több tantárgy tudásából építkezve hozzanak létre valamit. Hogy milyen témában, mennyi idő alatt, milyen formában kell megvalósuljon mindez, abban a tanárok teljesen szabad kezet kapnak, az egyetlen feltétel, hogy a diákoknak is bele kell folyniuk a tervezésbe.
(Forrás: !!444!!!)
 
2015.04.30.
Az utolsó pillanatban mégis megakadályozzák, hogy a tanárok a legjobbnak tartott könyveket rendeljék meg
A mostani, önkényesnek látszó változás megint az államosított kiadók és a kísérleti tankönyvek felé lökdösi az iskolákat, egyre távolabb a magánkézben maradt cégek egyébként szakmailag sokkal jobb minőségűnek gondolt könyveitől.
(Forrás: !!444!!!)
 
2015.04.29.
Trójai falovat vagy bölcs tanácsadókat küld a kormány az egyetemekre?
Sok a kérdés a konzisztóriumokkal kapcsolatban, amelyek a kormány tervei szerint akár már ősszel elkezdhetnek működni az egyetemeken. Az öttagú testületeknek gazdasági ügyekben lenne egyetértési joguk. Az egyetemek az önállóságukat féltik, az államtitkár szerint viszont végre mindenki azt csinálhatná, amihez ért.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.29.
A finn oktatás alkonya?
A BBC most publikált cikke egy olyan kutatást idéz, mely szerint a PISA-teszten 2000-ben elért nagyszerű eredmények nem a liberális oktatási rendszernek köszönhetők. A kutató szerint Finnországot azért állították piedesztálra, hogy ellensúlyozzák a távol-keleti országok sikerét. A PISA-tesztek megalkotója elutasítja a fent ismertetett elemzést.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.29.
Átalakul a középiskolai rendszer
A parlamentnek benyújtott törvényjavaslatok szerint lesznek érettségit és OKJ-s végzettséget adó szakgimnáziumok, míg szakiskolába három helyett öt évig kell majd járni.A főiskolai végzettség nem lesz elég a szakképzés közismereti tárgyainak oktatásához, és 21 helyett 25 éves korig lehet majd nappali tagozatos felnőttoktatásban tanulni.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.29.
Az átvétel ellen tüntettek a diákok Pécsett
A diákok és tanárok azért demonstráltak, mert az intézményt átvenné az egyetemtől az állami Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Az egyetem viszont kitart amellett, hogy az iskola szerves része a pedagógusképzésnek.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.29.
Félnek az iskolások az autós zaklatótól
A BRFK szerint azok a közösségi médiában terjedő hírek, amelyek szerint »diákokat támadás ért« és »autóba akarták ráncigálni őket«, nem felelnek meg a valóságnak. Érzékelve és megértve azonban a gyerekek, szüleik és tanáraik aggodalmát, Budapest rendőrfőkapitánya megerősítette a rendőri jelenlétet az iskolák környékén.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.29.
„Úgy hordom a szoknyámat, ahogy akarom"
Kétszer is hazaküldtek az iskolából egy muszlim lányt Franciaországban, mert az intézmény igazgatója szerint hosszú, fekete szoknyája sérti a vallási jelképek ellen hozott korábbi tilalmat. Az eset dühös reakciókat váltott ki az interneten, és egy kisebb mozgalom is indult az eset után.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.29.
„Már megvan a repülőjegyem”
Egy nemrégiben közzétett felmérés szerint egyre többen, elsősorban fiatalok készülnek külföldre tanulni, dolgozni. Menni vagy maradni? –kérdeztünk végzős diákokat egy fővárosi gimnáziumban és egy szakközépiskolában. Bár többen adnak egy esélyt hazájuknak, sokan vélik úgy, a valódi dilemma inkább az: visszajönnek-e még valaha?
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.29.
„Amit önként átadunk, sosem kapjuk vissza”
Két dolog biztosan elmondható arról a szerda esti fórumról, amelynek keretében Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár az ELTE­-re látogatott: az első, hogy az Orbán­-kormány egyik tisztviselője kibírt három órát egy számára ellenséges közegben és nyitott volt a vitára, a másik, hogy a hivatalos hallgatói érdekképviselet nem ér semmit sem.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.29.
Kirúgták a Zeneakadémia kancellárját
A döntés indoka, hogy a rektor és a kancellár együttműködésének hatékonysága nem alakult az elvárásoknak megfelelően és az így kialakult konfliktusos helyzet, illetve annak következményei terhelték az intézmény működését.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.29.
Okostelefon az iskolában – így még a matek is szerethető lenne
Egy ingyenesen hozzáférhető, 2,3 milliárdból kifejlesztett digitális oktatórendszerrel a matematikatanulás játékká válik. Kár, hogy a magyar iskola még nincs felkészülve, hogy használja.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.29.
Palkovics államtitkárként ellenzi a konzisztóriumot, oktatóként szeretné
Fábri György egyetemi docens vitát megelőző előadása alaposan feltüzelte az ELTE jogi karán a hangulatot, de Palkovics igyekezett állni a sarat, Gulyás Tibor HÖOK-elnökkel egyetemben, akivel nagyon elégedetlennek tűntek a hallgatók.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.29.
Pokorni: Többször a fejemhez vágták már, hogy túl liberális vagyok
Pokorni kerületében már nyolc éve bevezették a mindennapos testnevelést és ott vezették be először a karitatív munkát is. Pokorni elmondta, ő javasolta a karitatív munka általános bevezetését is Hoffmann Rózsának, de utólag már sajnálta, mert Hoffmann kötelezővé tette.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.29.
Megjelent! Peer Krisztina: Mi bántja a gyerek lelkét? 150 kérdés gyermekkori pszichés megbetegedésekről
Peer Krisztina gyermekpszichológus első önálló könyve Mi bántja a gyerek lelkét? címmel jelent meg a Tea Kiadó gondozásában. A Kiadó a Babázz lazán! című könyvvel megkezdett sorozatot folytatja ezúttal gyermekkori pszichés megbetegedésekről szóló könyvével.
(Forrás: Kölöknet)
 
2015.04.28.
Szülőként mit kezdjünk a digitális bennszülöttünkkel?
Egy nemrégiben befejeződött kutatás arra kereste a választ, hogy milyen szerepet tölt be a technológia a hazai családok életében. A magyar felnőttek több időt töltenek internetezéssel, mint a tévé előtt – derült ki a Telenor online felméréséből. A válaszokból az is kitűnt, hogy ugyan a gyerekek többsége internetképes telefonnal rendelkezik, a szülők egyelőre nem fordítanak elegendő figyelmet a kicsik netes védelmére.
(Forrás: Kölöknet)
 
2015.04.28.
Elképesztő térképek a kísérleti tankönyvekben
Rossz helyen jelölt városok, hibás földrajzi nevek, 20. században épült víztározók az ókori térképen. Sok szó esett már az új, kísérleti tankönyvekben szereplő elképesztő bakikról, ezúttal egy térképész vette kezébe a történelem- és földrajztankönyveket, és írta meg észrevételeit.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.28.
Az is baj, ha van rajta sapka, és az is, ha nincs
Magyarországon egyedülálló képzést szüntetne meg a vizuális kultúra szak leépítésével a felsőoktatási államtitkárság, amely úgy tűnik, összekeverte a kreatív design iparágak számára képző szakot a szintén megszüntetésre ítélt önálló filmes szakokkal
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.28.
Nem volt eredménye az iskolák államosításának
Mindenki felfelé igazodik, elképzelés sincs, hogy mik lennének a helyi érdekek. Az iskolák passzívan várják, hogy mit csinál velük a politika, a szakmai érveknek nincs szerepe. A napi üzemeltetést megoldják, de a KLIK-es működtetésnek még mindig nem látszanak az előnyei - hangzott el az oktatási rendszer átalakításáról szóló konferencián.
(Forrás: index)
 
2015.04.27.
Mi a szitu, tyúkanyó kend?
Ismeri Johnny vitéz és Iluska történetét? Hallotta már a Halott Pénz és Wolfie előadásában József Attila Mamáját? Na és a Füstbe ment tervet elrappelve? Sorozatunk aktuális részében irodalmi művek zseniális átdolgozásait mutatjuk be olyan előadókkal, akiket a mai fiatalok egészen biztosan ismernek.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.27.
Balog: meghökkenést keltett a duális képzés bemutatása
Meg kell felelni a digitalizáció kihívásainak az oktatásban, ugyanakkor fenn kell tartani a hagyományos tanár-diák viszonyt - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere április 28-án az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.27.
Magyar módszerrel fejlesztik a matematika oktatását
Hamarosan mindenki számára elérhető lesz, és az iskolákban is bevezethetik a magyar GEOMATECH oktatási rendszert. A program az általános iskolától az érettségiig interaktívan, digitális eszközök segítségével oktatja a matematikát.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.26.
Egy "csak" napközis tanár tűnődései, avagy miért gondoljuk, hogy a munkája nem olyan értékes?
Az emberek általában meglepődnek azon mikor megtudják, hogy tanárként dolgozom. Sőt, gyakran kíváncsivá és érdeklődővé válnak - felcsillan a szemük. Igaz, kevés olyan 23 éves friss diplomás férfi van, akinek ez a munkája.
(Forrás: Kölöknet)
 
2015.04.26.
"Idegenvezetőként a digitális világban" - jó gyakorlatokkal
Benedekné Fekete Hajnalka egy turai általános iskolában tanít, gyógypedagógusként. A Sulinetwork - díj idei elismeréséhez vezető állomásokról is beszél a Modern Iskolában megjelent interjúban.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2015.04.26.
Munkaképtelen, de nem eléggé – mi lesz az értelmi fogyatékossággal élő gyerekekkel, ha felnőnek?
Azok a családok, akik ma Magyarországon fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek – legyen szó pszichoszociális, értelmi vagy testi fogyatékosságról – többszörösen hátrányt szenvednek, s nemcsak a társadalom elutasító hozzáállásának köszönhetően, hanem az állam rideg, a valóságtól elrugaszkodott, ponthatárok közé szorított szabályai miatt is.
(Forrás: Kölöknet)
 
2015.04.26.
Felelőtlenség lenne a nyelvvizsga-amnesztia
A Nyelvtudásért Egyesület szerint mélyreható szakmai elemzéssel kell feltárni annak okait, hogy az európai összehasonlításban az átlagosnál magasabb nyelvóraszámok ellenére miért kerülnek ki tömegesen a közoktatásból indokolatlanul gyenge nyelvtudású diákok, és az egyetemi évek alatt javulás helyett miért romlik széles rétegek nyelvtudása.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.26.
Tornateremből még évekig hiány lesz
Sok a rossz állapotú és korszerűtlen iskolai tornaterem az országban, és a bővítések ellenére még évekig tornateremhiány lesz a mindennapos testnevelés kiterjesztése miatt.
(Forrás: Eduline)
 
2015.04.26.
„A vakságomat használták arra, hogy bántsanak”
A fogyatékkal élő diákok aránya a művészetközvetítés, illetve a természettudományi képzési területen volt a legnagyobb (1,12, illetve 1,07 százalék), és a közigazgatási, rendészeti, katonai területen a legalacsonyabb (0,12 százalék). A bölcsészettudományi képzéseken 0,71 százalék az arány, 10 ezerből pedig mindössze négy diák volt vak.
(Forrás: Eduline)
 
2015.04.26.
L. Ritók Nóra: A problémák kihangosítása
Nem az a célom ezzel a bloggal, hogy valami dicsfényt rakjak magunk köré, állandóan arról mesélve, milyen szuperül megy minden. Nem is az, hogy adományt gyűjtsek. Nem politikai kritika, ha sokan ezt is akarják kihallani belőle. Egyszerűen a problémáról szeretnék írni, szubjektíven, de hitelesen,
(Forrás: Nyomor széle blog - hvg, hu)
 
2015.04.26.
Oktatáspolitikai párbeszédet követeltek demonstrálók Budapesten
Az oktatáspolitika alakítása során a kormány és az érintettek közötti párbeszéd megvalósításáért demonstráltak a Szabad Oktatást Facebook-csoport szervezésében vasárnap Budapesten, a József nádor téren
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.26.
Egyéni utakon vagy iskolában tanuljon a gyerek?
Számos alternatív út létezik arra, hogy a gyermek felkészüljön az élet és a munka világának kihívásaira. Egyike ezeknek, ha a szülő az otthoni oktatást választja. Igaz, Magyarországon egyelőre kevesen döntenek ekképp, nem úgy, mint Észak-Amerikában.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.26.
Káosz a Zeneakadémián
A kancellár visszavonta az intézmény vezetőinek megbízatását pénteken, SzMSz pedig továbbra sincs - a pattanásig feszült helyzetben nem látszik a megegyezés lehetősége.
(Forrás: Fidelio)
 
2015.04.25.
Kiss Anikóé idén a Jó ember-díj
Az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított elismerést szombaton adták át Pécsváradon a budapesti képzőművésznek. Ő hozta létre és működteti a Szociális Csomagküldő Mozgalmat, amely mélyszegénységben élő, főleg vidéki romákat támogat.
(Forrás: hirado.hu)
 
2015.04.24.
Sulinetwork - díjjal ismertek el pedagógusokat
Az idei díjazottakkal - Benedekné Fekete Hajnalka, Klacsákné Tóth Ágota és Tóth Éva - készült interjúkat hamarosan közöljük!
(Forrás: Modern Iskola)
 
2015.04.24.
A BCE részt vesz a nemzetközi tanulmányok fejlesztésében
A figyelem homlokterébe került a nemzetközi tanulmányok szak helyzetének kérdése. Ugyanakkor minden alapot nélkülöznek azok a médiában megjelent információk, miszerint az egyetemeknek három órájuk, avagy akár négy napjuk állna (állt volna) rendelkezésére a szak képzési szerkezetének átalakítására - írta közleményében a Budapesti Corvinus Egyetem.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.24.
Meghagyják a hallgatói képviselők jogait
Nemcsak a szakbezárások egy részétől, de a hallgatói képviselők jogainak csorbításától is visszalépett a szaktárca. Az államtitkárság több kérdésben is el akarta venni a diákság szenátusi szavazati jogát, de a HÖOK ezt nem fogadta el, így a jogkorlátozó passzust végül kiveszik a felsőoktatási törvénytervezetből.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.24.
Duális képzés: több diák, több helyen
A szakképzés rendszerének módosításával a duális képzés képzőhelyeinek száma 8 ezerről 20 ezerre, a diákok száma 50 ezerről 70 ezerre növekedhet 2018-ra – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.24.
Nem kérnek a Klebelsbergből
A gyakorlóiskolák egy részét is a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak alá rendelné az Emmi, arra hivatkozva, hogy az intézmények működése nem elég hatékony A felsőoktatási intézmények többsége ragaszkodik a gyakorlóiskolájához, és nem kér a Klikből. A miniszter május végén dönt.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.24.
A legjobb iskolákat akarja magának a Klik
Megdöbbentek Pécsett és Debrecenben is, amikor kiderült, hogy több egyetemi gyakorlóiskolát elvennének az egyetemektől, és azok állami fenntartásba, azaz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) alá kerülnének.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.24.
Nem hátráltat a cigány osztálytárs
A Budapest Intézet az általános iskolák háromféle típusát különbözteti meg: az elsőben jók az eredmények, mert sok ugyan a hátrányos helyzetű tanuló, de a pedagógusok ismerik a megfelelő módszereket és megtalálják a módját a szülők bevonásának is. A másodikban is jók az eredmények, mert kevés a hátrányos helyzetű tanuló, és ha kell, a szülők különórákkal is pótolják a pedagógus esetleg gyengébb teljesítményét. A harmadikban rosszak az eredmények, mert sok a hátrányos helyzetű gyerek, a pedagógus felkészületlen, a szülők pedig ezt nem tudják kompenzálni.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.24.
Huszár Ágnes: Kié a költő?
Hol van hát otthon a költő, akinek nevét „vén huncutok és gonosz ostobák” nem tűrik meg az iskolák homlokzatán? „Ifjú szívekben élek s mindig tovább” – a választ Ady így adta meg. Élni fog akkor is, amikor a papok és miniszterek álszent szavai és brutális tettei már a feledés homályába vesztek.
(Forrás: Élet és Irodalom)
 
2015.04.23.
L. Ritók Nóra: Szegregáló pasztoráció
Már csak annyi kell, hogy az egyház átvegye az iskolafenntartói szerepet. Ami ugyan anyagilag szintén az államé (nem is tudom, van-e még valahol olyan egyházi iskolarendszer, amit az állam finanszíroz, ráadásul jobban, mint az állami iskolákat), de a szabályok nem vonatkoznak rájuk.
(Forrás: tani-tani)
 
2015.04.23.
Magyarázatot követelnek Balog Zoltántól a gyakorlóiskolák
A 25 iskolát tömörítő Gyakorlóiskolák Szövetsége soros igazgatói értekezlete után állásfoglalást adott ki. Ebben arra kérték Balog Zoltán minisztert, hogy „érdemben tárgyaljon a szövetség elnökségével a kialakult helyzetről”.
(Forrás: origo)
 
2015.04.23.
Másmilyen tanár kéne a mai, digitális kölykök mellé
Miért van még iskola és tanár, amikor a neten pár kattintással ezerszer annyi információhoz hozzájuthat a diák, mint amennyit a pedagógus heti két órában átadhat? – tette fel a kérdést előadásában Szabó Éva, a Szegedi Tudományegyetem Szociál- és Fejlődéspszichológiai Tanszékének vezetője.
(Forrás: index)
 
2015.04.23.
Vekerdy Tamás a gyereknevelésről: `a játék ne játékos tanulás legyen´
Rossz és téves ugyanakkor az, hogy az óvoda kötelező lesz. Az, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek az egyedüli esélyt a felzárkózásra az óvoda jelenti, nem igaz, mert "az első három évben minden eldől".
(Forrás: Kisalföld)
 
2015.04.23.
Újabb tüntetést szerveznek vasárnapra az oktatás átalakítása miatt
Tüntetést szervez a Szabad Oktatást csoport vasárnap délután 4 órára a József Nádor térre, ahol a Facebookon közzétett meghívó szerint "a közelmúltban bejelentett iskolabezárások és szakmegszüntetések ellen" tiltakoznának.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.22.
Az Oktatói Hálózat nyilatkozata az egyetemi autonómia maradékának védelmében
Az elmúlt napokban a kormány felsőoktatás-politikai ámokfutásának újabb fejezetéhez értünk. Néhány népszerű egyetemi szak bezárásának híre a 2012-eshez hasonló tiltakozási hullámot váltott ki a hallgatók és az oktatók körében.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2015.04.22.
„Az oktatás minősége drámai mértékben romlik” – Radó Péter oktatáskutató
Teljesen megváltozott a világ az elmúlt harminc évben, teljesen megváltozott az a környezet, amelyben az iskolák működnek, és közben nem volt olyan reform, ami ezekhez igazodott volna. Az alapvető strukturális átalakítást görgette maga előtt szinte minden kormányzat, és az a változás maradt el, ami megtörtént mondjuk Lengyelországban vagy Németországban.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2015.04.22.
Már nincs miért tüntetniük a diákoknak az Emmi szerint
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatási államtitkársága szerint okafogyottá váltak a diáktüntetések, mert teljes mértékben megvalósul az egyetemi autonómia és a szabad szakválasztás, ahogyan eddig is.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.22.
Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról
És, hogy miért tüntetnek a diákok? Hadd idézzem Apáczai Csere Jánost, egyenesen 1645-ből. Előadást tartott ő akkor, az volt a címe: „Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól”
(Forrás: huppa.hu)
 
2015.04.22.
Három órát adtak a nemzetközi tanulmányok képzés teljes átírására
Csütörtök délelőtt 11 óra körül értesítették az érintett egyetemeket az Emmi felsőoktatásért felelős államtitkárságáról, hogy 14 óráig el kell készíteniük egy szakstruktúrát arról, hogy hogyan képzelik el a nemzetközi tanulmányok szak megújítását. Tehát összesen három órájuk van egy többéves képzés teljes áttervezésére.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.22.
Fásult a pedagógus - beszélgetés a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével
Többször is kimaradtak az egyeztetésekből, mert a minisztériumban elfelejtették őket beírni a listába. Ám a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke nem csípőből reagál, a kormányzati munkát nem kritizálja, megértő és szolgálatkész.
(Forrás: 168óra)
 
2015.04.22.
A külföldön dolgozó magyar fiatalok köszönik, de nem kérnek a hazacsábító programból
"Gyere haza fiatal!" – ilyen kedvesen invitáló programmal parancsolná, mintsem csábítaná a kormány, hogy jöjjenek haza a külföldön dolgozó magyar fiatalok. A reakciók alapján a program egyelőre nem győzte meg őket.
(Forrás: Propeller)
 
2015.04.22.
Kormányellenes hangulatban találtak egymásra a megszívatott diákok
A szerdai diáktüntetés világosan jelezte, hogy maximum gyenge félsikert aratott a kormány oszd meg és uralkodj politikája. Egyre többen érzik saját bőrükön az oktatási kormányzat agresszív rombolását, így nehéz lesz lecsillapítani a fiatalokat.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2015.04.22.
L. Ritók Nóra: Beszállni vagy kiszállni?
Nem tudni, mikor dönt jól az ember, ha munkájával a közszférához kötődik: ha beszáll valamibe, vagy ha elutasítja. Amennyiben megteszi, olyan, mintha tetszene neki a rendszer, mintha asszisztálna hozzá, ha meg nem, akkor nem lehet kétsége afelől, hogy lesz helyette más, aki beszáll, és az majd lehet, kevesebb tudással, lojálisabban csak gyorsítja a leépülést.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.22.
A gyűlölködés elleni szabályok – nem csak gyerekeknek!
Könnyű az interneten sértegetni, abba viszont már kevesen gondolnak bele, hogy a cyberbullying, az online gyűlölködés milyen lelki problémákat okozhat a másik félnek. Az alábbi hasznos tippeket érdemes megfontolni az online interakciók előtt – nem csak gyerekeknek!
(Forrás: Kölöknet)
 
2015.04.22.
Csejovszki Mihály: Az iskolai hiányzások „rejtett” aspektusai
Az iskolai hiányzás és a gyermekvédelem kapcsolata látszólag egyszerűen és eredményesen működő rendszert alkotnak, azonban annak metszete olyan hiányosságokat hordoz magában, mely a gyermekek jövőjét, nevelésüket és védelmüket jelentősen befolyásolhatja.
(Forrás: tani-tani)
 
2015.04.22.
Hülyéskedős énekórával indítják be a sásdi gyerekeket
A Sásdi Általános Iskolában egy hónapig tartottak zenés foglalkozásokat az Új Nemzedék program keretében. A cél az volt, hogy az ének-zene órát vegyítsék a tehetséggondozással. “Itt nem csak az történik, hogy ülnek bent az órán, hanem aktív résztvevői is a foglalkozásnak, alkotnak valamit” – magyarázza Stemler Miklós, a program szakmai kidolgozásáért és megvalósításáért felelős szervezet, a Pécsi Tudományegyetem Zenélő Egyeteme kommunikációs vezetője.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.22.
Londonból csábítana haza fiatalokat a kormány
Lakhatási és letelepedési támogatással hozná haza a külföldön élő fiatalokat A Gyere haza fiatal elnevezésű program. Elsőként a Londonban élő és dolgozó magyarokat célozták meg, és első körben a 100 millió forintos program segítségével 50 fiatal problémáját és hazatérését segítik.
(Forrás: vs.hu)
 
2015.04.22.
Videó: "Mi vagyunk az emberi erő forrása!" – Egyre dühösebbek a diákok
Újra tüntettek a hallgatók szerda este: az Emmi Szalay utcai székházánál kezdtek, ahol beszédek hangzottak el, majd szolidaritásképpen átvonultak a Ludovika térre a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskolához.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.22.
Megvan a kilenc gyakorlóiskola listája
Szerda este az Index kérdésére az Emmi felsőoktatásért felelős államtitkársága közölte annak a kilenc gyakorlóiskolának a nevét, amelyeknek a fenntartását átvenné az állam a felsőoktatási intézményektől.
(Forrás: index)
 
2015.04.22.
Javasolt a „fegyvertartás” az iskolákban
A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) 2013 óta jelentős erőfeszítéseket tesz a legsikeresebb magyar olimpiai sportág bázisának növelése érdekében, mindenekelőtt az iskolai vívás programjával, amelynek köre szerdán tovább bővült.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.22.
Az új taktika: a kísérletezés
Furcsa stratégiát kezdett követni az oktatáspolitika terén a kormány. Az utóbbi hónapokban egyre-másra dobtak be reformötleteket, amelyeket röviddel azután visszavontak vagy cáfoltak. Múlt héten több közkedvelt felsőoktatási képzés megszüntetése vetődött fel, de azok egy részétől már az első utcai demonstrációt követő napon elállt a kormány.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.22.
Harcolnak, hogy tanulhassanak
Több mint ezren tüntettek a felsőoktatási szakok megszüntetése és az egyetemi autonómia csorbítása miatt Budapest belvárosában. Az ELTE-s tiltakozókat nem hatotta meg ugyanis a felsőoktatási államtitkár műkapitulációja, ezért ismét megpróbálnak érvényt szerezni a hétfői demonstrációjukon megszavazott követeléseiknek.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.22.
Két percet szánt a Wallenbergre a kormány
Értesülésünk szerint a kormány mintegy két percen át foglalkozott a kérdéssel, s a döntés az: iskolának július első napján mennie kell, helyére a Nemzeti Közszolgálati Egyetem költözhet. Az iskolamegszüntetéssel kapcsolatos tiltakozásokkal a kormány nem foglalkozott.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.21.
A kormány a doktoranduszokkal is kiszúr
Nem csak az alap- és mesterképzést érintik majd hatalmas változások a magyar felsőoktatásban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kiszivárgott előterjesztése szerint a kormány a doktori képzést is átalakítaná.
(Forrás: Origo)
 
2015.04.21.
Kúria: Nincs szegregáció a nyíregyházi Huszár-telepen
Az egyház vállalta, hogy minden iskoláskorú gyereket felvesznek az iskolába, a halmozottan hátrányos helyzetűeket sem utasítják el, a helyi roma önkormányzat pedig egyetértett az intézmény újraindításával.Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány szerint a Kúria ezzel a döntésével megadta a vallási alapú iskolai szegregáció receptjét.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.21.
Még nincs vége a harcnak: művészeti szakokat is megszűnés fenyeget
Információnk szerint megszűnés fenyegeti a mozgóképkultúra, a tervező grafikus és a környezetkultúra szakokat. Hiába tűnik úgy tehát, hogy meghátrált a kormány a hétfői diáktüntetés hatására. Nem véletlen, hogy a hallgatókat nem hatották meg a kormány keddi ígéretei.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.21.
1600 gyerek akadálypályán matekozik a Gellért-hegyen, és élvezi - videóval
Át akarták lépni a mai fiatalok ingerküszöbét, ezért csapatos kalandjátékot csináltak egy matekversenyből. Ilyen tanulmányi verseny a világon máshol nincs, idén az országban már öt helyszínen (Budapest 1, Budapest 2, Veszprém, Szeged, Debrecen), összesen 5000 gyerek indul.
(Forrás: index)
 
2015.04.21.
Pécsi botrány: elvennék az egyetemtől a gyakorló iskolát
A Cink kezébe került egy levél, amiben a felsőoktatási államtitkár elég nyers modorban közli a PTE rektorával, hogy el akarják venni tőlük az 1. számú gyakorló iskolát. Ez Pécs egyik legpatinásabb iskolája. Az egyetem megírta a Cinknek, hogy nem örülnek a dolognak. A minisztérium és a KLIK egyelőre hallgat.
(Forrás: cink.hu)
 
2015.04.21.
Az ELTE dékánja cáfolja Palkovics állítását - videóval
Az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára, Palkovics László az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorának vendége volt. Míg ő azt állította, hogy a társadalmi tanulmányok alapszak megszüntetését a Magyar Rektori Konferencia kifejezetten kérte, addig a másik vendég, Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja ezt határozottan cáfolta.
(Forrás: vs.hu)
 
2015.04.21.
Felsőoktatás: egy kicsit hátrébb, mint a nyolcvanas évek
Csendben változhat az egyetemek irányítása is, az intézmények gazdasági működtetéséért felelős kancellár és az egyetemi autonómiát megtestesítő rektor fölé bekerül a konzisztórium, amely túlzott befolyást szerezhet a rektor kontójára. A hallgatói képviseletek is visszaszorulnak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.21.
Kevesebb vizsgával édesgetnék magukhoz a diákokat
Kevesebb vizsga ígéretével próbál diákokat toborozni a Pécsi Tudományegyetem jogi kara. Az oktatott órák száma ugyanakkor nem változik. A felsőoktatási dolgozók Szakszervezete attól tart, a rendszer bevezetése oktatók elbocsátásával jár majd
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.21.
Létminimum alatt keresnek a bölcsődei nevelők
A bölcsődefejlesztések ellenére még mindig csak a három év alatti gyerekek egynegyede jut be ilyen intézménybe, de vannak olyan városok is, ahol bölcsőde sincs.A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az alacsony bérek miatt ráadásul tömegesen hagyják el a pályát a bölcsődei nevelők
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.21.
Kötelező óvoda és egyéb jogszabályi változások a Magyar Közlönyben
A jegyző bejelentésre vagy hivatalból elrendeli az óvodai nevelésben való részvételt, ha a szülő nem tesz eleget ilyen irányú kötelességének. Rögzítették a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok indításának feltételeit és a pedagógusok szakmai ellenőrzésének szabályait is.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.21.
Balog üzent a raoulosoknak: Jó helyre kerülnek
Az biztos, hogy a mintegy ezer tanulónak és száz dolgozónak máshol kell kezdenie a következő tanévet. Budapest egyetlen egészségügyi, szociális és pedagógiai képzést biztosító szakközépiskolájának azért kell költöznie, mert a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) szüksége van az épületre.
(Forrás: Origo)
 
2015.04.20.
Magyarországon tart előadást az Ember, Aki Sosem Járt Iskolába
Nem vagyunk egészen biztosak abban, hogy André Stern mindig örül ennek az állandó jelzőnek, de mivel ez lett a könyve címe, a média már így kapta fel és adta tovább a hírét. Tény, hogy sosem ült iskolapadban, legalábbis intézményesített oktatás keretei között.
(Forrás: Kölöknet)
 
2015.04.20.
Tíz év alatt majdnem százezer gyerek marad ki az iskolákból
Évente 7-10 ezer gyerek van, aki nem szerez szakmát, sokszor az általános iskolát sem fejezi be. Ők 16 évesen minden iskolából kitehetők. Az idei az első év, amikor a számukra kitalált, valamiféle végzettséget is kínáló Híd 2 húsz hónapos programot befejezhették.
(Forrás: vs.hu)
 
2015.04.20.
Jöhet az ingyenes tankönyv az általános iskolákban
A miniszteri biztos közölte: jelenleg az első, a második és a harmadik osztályosok juthatnak ingyen tankönyvhöz, míg a negyedik évfolyamtól ez csak a szociálisan rászorulókra vonatkozik. Utóbbi körbe a diákok 55 százaléka tartozik. Elmondta azt is, hogy a tervek szerint jövőre a negyedikeseknek is ingyenes lesz a tankönyv.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.20.
Az ultimátum lejárta előtt kapitulált a kormány
Részben visszavonulót fújt a kormány: a felsőoktatási államtitkár keddi bejelentése szerint mégsem szüntetik meg a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szakot, a társadalomtudományi képzésnek viszont lőttek. A hallgatók nem adják fel a harcot.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.20.
Hosszú menetelés: negyedtáv
Ma könnyebb lázadni, mint kilenc éve. Ez a kormány pozitív változásokat indított el – akarata ellenére.Kilenc évvel ezelőtt rendőrökkel védték a Hallgatói Hálózattól a Gömbaulát. Tegnap viszont az ELTE rektora maga is felszólalt egy tiltakozó fórumon. Messze vagyunk a Kánaántól, de elég jó tempóban haladunk.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.20.
Közelebbről még durvább – itt a részletes felsőoktatási koncepció
Az egyetemek nyakára újabb állami eredetű vezetőség, a konzisztórium kerülne. Ezen felül az eddig kiszivárgott képzéseken túl megszűnne a kulturális antropológia alapszak vagy a filmelmélet képzés, de nem örülhet az sem, aki 2015-től filmdramaturgnak tanult volna.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.20.
Nem terveznek lefejezést
Nem szűnnek meg a kommunikáció szakok, a nemzetközi és társadalomtudományi alapszakok ügyé­ben nyitott a kormány a tárgyalásokra – mondta lapunknak Palkovics László felsőoktatási államtitkár.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.20.
Tönkreteszik a gyerekek életét a rossz iskolai mérésekkel
Felmerült, hogy kompetenciaméréssel döntenék el a diákokról, milyen középiskolában tanuljanak tovább. Pszichológusok szerint azonban nem szelektálásra, hanem felzárkóztatásra kellene alkalmazni a kompetenciaméréseket.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.19.
Ha most csendben maradunk, mi lesz ezután?
Rendhagyó órákkal készülnek az esti hallgatói fórumra az ELTE Társadalomtudományi Karán, mivel a minisztérium a nemzetközi tanulmányok és a társadalmi tanulmányok alapszakot is megszüntetné. Van olyan hallgató, aki szerint a kormány retteg a kritikus hangoktól, ezért el akarja lehetetleníteni a társadalomtudományi képzést.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.19.
Egyetemi botrány: a hallgatók nem adják fel
A tanárok és a hallgatók fórumot szerveztek, ahol Mezey Barna az ELTE rektora közölte: a pénteken nyilvánosságra hozott, elfogadása esetén szakok megszüntetését is jelentő tervezet még az első változat, amelyről tárgyalnak majd, hétfő este például a Magyar Rektori Konferencia ülésén.
(Forrás: Hír24.hu)
 
2015.04.19.
Megnéztük a jövő iskoláját, itt van Magyarországon
A Logiscool iskolában Magyarországon egyedülálló sikerrel tanítják a programozást gyerekeknek. A projekt 2014 januárjában indult. Idén ősztől egy franchise-szerű bővítés révén már több mint egy tucat városban lehet majd programozást tanulni, de előtte még a több ezer érdeklődőnek nyári tábort is szerveznek.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.19.
A képernyő elidegenít?
A sok időt a képernyő előtt eltöltő gyerekek nem tudnak olvasni mások tekintetéből és arcjátékából, állítják amerikai kutatók. Mások szerint nem ilyen sötét a kép.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.19.
Veszélyben vannak az egyetemi képzések?
Az EMMI elszomorítónak tartja, hogy a felsőoktatási képzésekről folyó szakmai tárgyalásokba ismételten beavatkozik a pártpolitika, és a hallgatók teljes félrevezetésével olyan demonstrációk szervezését gerjeszti, melyek ellehetetleníthetik a higgadt párbeszédet.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.19.
Itt a hivatalos bejelentés: ezek a szakok szűnnének meg
Elvégezte a bolognai rendszer felülvizsgálatát az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkársága, a kormány célja, hogy a szakok számának csökkentésével megteremtse a képzés, valamint a gazdasági és társadalmi elvárások közötti összhangot, javítva az oktatás, a foglalkoztatás és a gazdaság versenyképességét.
(Forrás: Eduline)
 
2015.04.19.
Nyílpuskával lőtt le egy tanárt a diák Barcelonában
A támadásban négyen sérültek meg, de egyikük állapota sem válságos. A spanyol közszolgálati televízió információi szerint a lövöldöző a múlt héten többször mondta osztálytársainak, hogy megöli az összes tanárt, és utána öngyilkos lesz.
(Forrás: index)
 
2015.04.19.
A TASZ is felemelte a szavát a Netfit mérési módszerei ellen
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az Adatvédelmi Hatósághoz fordul, hogy azonnal állítsa le a Netfit rendszert, ami nevesítve gyűjti a gyerekek testi adottságaival kapcsolatos adatait (pl. hasi testzsírját). A TASZ egyúttal felhívja a jogsértő gyakorlattal szembesülő szülőket, hogy csatlakozzanak a levélküldő kampányához.
(Forrás: Kölöknet)
 
2015.04.19.
Iskolai konfliktusok megoldásához - valóságban és virtuálisan
Az iskolai bántalmazás jelenségéről készített országos, reprezentatív felmérést az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A pedagógusok és diákok körében készült kutatás az eddig ismert iskolai bántalmazás mellett az online zaklatással, illetve a bántalmazás okaival és rendszerszintű megoldási javaslataival is foglalkozik, amik hasznos támpontot jelenthetnek minden pedagógus számára.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2015.04.19.
„Nem az állam dönti el, milyen szakma létezhet, és milyen nem”
Hétfőn este hallgatói fórumot rendeznek az ELTE-n a kormány új felsőoktatási szakstruktúrája elleni tiltakozásul, amely a társadalomtudományi kar több szakát is megszüntetné. Akár újabb tiltakozó akciók is jöhetnek.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.19.
Sztrájk az ELTE-n: fellázadtak a tanárok
Az ELTE Társadalomtudományi Karát érzékenyen érintené, a nemzetközi tanulmányok alapképzés megszűnése (csak mesterszak formájában maradna meg), a társadalmi tanulmányok BA szak pedig teljesen megszűnne. A hallgatók hétfő délután 6-ra hallgatói és oktatói fórumot hívtak össze, de a karon már napközben is törölték az órákat, ahogy írják a Facebookon, "információs sztrájkot" kezdtek.
(Forrás: Hír24.hu)
 
2015.04.19.
Joó Julianna: Művészet és mozgás múzeumi dimenzióban
Jelen tanulmányban a Belvedere „Testbeszéd-művészet és mozgás” című múzeumpedagógiai foglalkozását szeretném bemutatni azzal a céllal, hogy közösen megfigyeljük azt, hogy hogyan lehetséges a művészetet a mozgással a kiállítótér kereteiben belül összekapcsolni.
(Forrás: tani-tani)
 
2015.04.19.
Nemcsak csocsózni tanulnak
A gilvánfai gyerekek imádják a tanodát. Érzik, hogy ők a tanoda pedagógusainak fontosak, és hogy a tanárok nekik akarnak jót, rajtuk segítenek. Annak is örülnek, hogy van számítógép, lehet sokat játszani, télen fűtött helyen, kulturált körülmények között lehetnek együtt a barátaikkal.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.18.
Hallgatói tiltakozás a szakok megszüntetése ellen
A társadalomtudományi képzés megszűnésétől félnek az ELTE-s hallgatók, miután pénteken kiderült, hogy a kormány több alapszakot is megszüntetne. Szerintük ez veszélybe sodorja az egész Társadalomtudományi Kart, ezért holnap estére fórumot szerveznek az egyetemre.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.18.
Szüdi János: POKok és pókmesterek
A mesterpedagógus heti tizennyolc kötelező óraszámban tanít, míg mások heti huszonkét-huszonhat órában, s e felett napi két, összesen heti hat órában, ellenszolgáltatás nélkül eseti helyettesítésre kötelezhetők.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.18.
Vécéépítéssel az írástudatlanság ellen
Az UNESCO kiemelte, hogy Indiában mostanra sikerült elérni, hogy a gyerekek 99%-a megkezdi általános iskolai tanulmányait. Óvodába is a gyerekek majdnem 60%-a jár. Az eredmények javulásához többek között az infrastruktúra javítása vezetett.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.18.
Tankönyvpiac: fokozódó káosz
Bár az itteni üzleti környezetet ért brüsszeli bírálatok sorában a két kiemelt tankönyvkiadó államosításának és a piaci verseny kiiktatásának kritikája is felbukkant, az unió által pénzelt társadalmi megújulás operatív programja támogatja a kísérleti könyvek elkészítését.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.18.
A mamahotel komfortos fogságában
Magyarországon is évről évre nő azok száma, akik felnőttként sem költöznek el szüleiktől. Felmérések szerint itthon a huszonévesek kétharmada nem repül ki időben a családi fészekből, pedig az önálló életkezdés, ezzel együtt a munkába állás, s a gyermekvállalás kitolódása veszélyes gazdasági, társadalmi problémákhoz vezethet
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.18.
Ha nem jön össze az iskola, belépek a seregbe
A Nyíregyházi Főiskola állásbörzéjén jártunk, ahová nem mellesleg kitelepült egy standdal a Magyar Honvédség is. Északkelet-Magyarországon sokan választják hivatásul a katonaságot, többek között a térséget sújtó munkanélküliség miatt.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.18.
Körlevélben utasítgat a Kelló
Ha valaki abban bízott volna, hogy idén talán a tavalyinál kisebb káosz lesz a tankönyvrendelések terén –alaposan tévedett. A káoszt ezúttal a jogszabályi bizonytalanság is fokozza. A monopolizált helyzetben lévő tankönyvellátó kft. ugyanis körlevélben igazítja el az iskolaigazgatókat a tankönyvrendelésről.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.17.
Díjat kapott a szombathelyi lány a speciális mesekönyvért
A 21 éves Horváth Csilla a Magyar Formatervezési Díj diák kategóriájában lett első a gyengénlátó gyerekeknek készített, látható és tapintható mesekönyvével - amihez egyetlen csepp nyomdafestéket sem kellett felhasználni.
(Forrás: nyugat.hu)
 
2015.04.16.
Árulkodás vagy önvédelem? Tények és tévhitek az iskolai megfélemlítésről
A megfélemlítés (bullying) olyan fizikai-érzelmi bántalmazás, ami egyaránt jelenthet tettleges és szóbeli inzultust és/vagy közösségi befolyást. A megfélemlítés tovább fokozódhat a modern technológiák – telefon, sms, e-mail, chat, mobilalkalmazások, blogok, közösségi oldalak – használatával: ezt cyber-megfélemlítésnek (cyberbullying) hívjuk.
(Forrás: Kölöknet)
 
2015.04.16.
Erőszak és megaláztatás az iskolában
Az iskolai bántalmazás jelenségéről készített országos, reprezentatív felmérést az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A pedagógusok és diákok körében készült kutatás az eddig ismert iskolai bántalmazás mellett az online zaklatással, illetve a bántalmazás okaival és rendszerszintű megoldási javaslataival is foglalkozik.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2015.04.16.
A szakképzési pedagógus-életpályamodell részletei
Jelentősen átalakul a szakképzés, ennek érdekében több törvényjavaslatról is kormánydöntés született 2015. április 9-én. A tervezet értelmében már idén szeptembertől változik a szakképző iskolák fenntartója, új iskolatípusok jönnek létre, és a pedagógusok számára a szakképzésben is bevezetik a speciális életpályamodellt.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2015.04.16.
Mit gondolnak majd a nagyszülők, meg a rokonság?
Én sem beszélek róla, és te is inkább maradj csendben – a szülők többsége még mindig így viszonyul ahhoz, hogy felvállalja gyereke homoszexualitását. Egy meleg gyerek megbélyegzi a családot, még ma is sokan gondolják azt, hogy erről a szülő tehet.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.16.
Csökken a szakok száma a felsőoktatásban
Az előterjesztés szerint ismét osztatlan formában képezhetik majd a pszichológusokat és az elméleti közgazdászokat, és létrejön az ötéves agrármérnöki képzés. Alapképzésben és mesterképzésben sem szűnne meg a kommunikáció és médiatudomány szak
(Forrás: Inforádió)
 
2015.04.16.
Iskolai beiratkozás: kiket vehetnek fel a szabad férőhelyekre?
Az általános iskolai beiratkozás után öt nappal derül ki, hogy marad-e szabad férőhely a körzeten kívül lakó gyermekek számára - amennyiben a szabadon választott iskola igazgatója elutasítja a gyermek felvételét, a szülő a döntést követő öt napon belül köteles beíratni gyermekét a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.15.
Államilag fruszrált kamaszlányok, avagy hogyan serkentsük az anorexiát központilag?
A 2011. évi CXC. törvény 80. § (9) bekezdése azt rendeli el, hogy az iskolákban meghatározott időközönként fittségi felmérést tartsanak. A döntés nyomokban jó szándékot is tartalmaz, noha vannak egyes vélekedések, amelyek szerint az államnak végre ki kellene húznia a lábát a családi otthonok ajtajából...
(Forrás: Kölöknet)
 
2015.04.15.
Jánk István: Ilyen digitális tananyagot még nem látott
Az OFI munkatársai nemcsak kísérleti tankönyveket készítettek, hanem e-tananyagokat is. A gond csak az, hogy ezek egy része egyáltalán nem digitális, másik része meg digitális ugyan, de nem túl sok értelme van.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.15.
Varga Mihály: a fiataloknak olyan szakmához kell jutniuk, amellyel el tudnak helyezkedni
A kormány fontosnak tartja, hogy a jövőben a fiatalok olyan szakmához juthassanak, amellyel el tudnak helyezkedni, és amellyel el tudják tartani magukat, családjukat - mondta Varga Mihály Vácon egy új autószerelő tanműhely átadásán csütörtökön.
(Forrás: Inforádió)
 
2015.04.15.
OH: zökkenőmentes a pedagógusminősítés
Megfelelő előkészítés előzte meg az egy hete megkezdett idei pedagógusminősítési eljárásokat, és azok zökkenőmentesen folytak le az első napok tapasztalatai alapján - közölte az Oktatási Hivatal április 16-án az MTI-vel.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.15.
A Kúriához fordul a cigánytelepen lévő iskola
A Kúriához fordult jogorvoslatért a nyíregyházi cigánytelepen lévő iskola, amelyet a roma gyerekek elkülönítéséért ítéltek el. Az iskola bezárását az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kezdeményezte.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.15.
Tanárok tiltakoznak a Wallenberg iskola bezáratása ellen
Megtámadja a Pedagógusok Szakszervezete a kormánynak azt a döntését, amely szerint jogutódlással megszűnne a fővárosi Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola. Ha a kormány nem vonja vissza döntését, akkor a szakszervezet bírósághoz fordul.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.15.
Navracsics egyetemének kellhet a hely, 1200 diák bánja
A kormány márciusi döntésének értelmében megszűnik a fővárosi középfokú egészségügyi képzés bázisműhelye, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola. A tanárokat és a diákokat más intézményekbe irányítják át. Az épületet vélhetően a közszolgálati egyetem kapja meg.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.15.
A botrányos tankönyvekhez méltók az új digitális tananyagok
Az állami iskolákra gyakorlatilag rákényszerített, sokszor megkérdőjelezhető minőségű kísérleti tankönyvek mellett az OFI digitális tananyagokat is kifejlesztett. A baj csak az, hogy ezek egy része egyáltalán nem digitális, másik része meg digitális ugyan, de nincs túl sok értelme.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.15.
Nahát, egy iskola, ahol jó lenni
Csodát tesznek a győri Kossuth Lajos Általános Iskolában a főképp hátrányos helyzetű roma gyerekekkel. Együtt tűzik ki az egyénre szabott célokat, kudarc esetén nem büntetnek, azt is jutalmazzák, ha valaki segít a gondnoknak, és nem csak akkor hívják be a szülőket, ha baj van a gyerekkel.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.14.
L. Ritók Nóra: Tehetséggondozásról, kicsit másképp
Aki egy speciális területen tehetséges, de másban pl. részképesség-kieséses, nos, neki nem sok babér terem, persze vannak kivételek, jó érdekérvényesítési képességgel rendelkező szülői háttérrel rendelkezők, de nem ez az átlag.
(Forrás: tani-tani)
 
2015.04.14.
Újabb átalakítás előtt a felsőoktatás
Annak ellenére, hogy a kormány évek óta a műszaki és természettudományi képzésterületeket favorizálja, nem tudott kedvet teremteni ezekhez a felvételiző diákoknak.A legtöbben továbbra is a kevés állami ösztöndíjas helyet kínáló gazdaságtudományi képzésekre mennének, de nőtt a társadalomtudományi szakokra jelentkezők száma is.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.14.
A Rákóczi Szövetség felkeresi a kárpátaljai óvodások családját
Kárpátalján, a Felső-Tisza-vidéken száz iskolakezdés előtt álló gyermek családját szólítja meg a Rákóczi Szövetség. A szerdán és csütörtökön zajló kampány célja, hogy minél több gyermeket írassanak szüleik magyar iskolába.
(Forrás: Inforádió)
 
2015.04.14.
Nemzetiségi iskola lehet a szegregációért elítélt cigányiskolából
A Roma Sajtóközpont szerint Ádám Renáta helyi szülő ma a Kúria előtt a sajtónak nyilatkozva azt mondta, megtalálják a módját, hogy az iskolának ne kelljen bezárnia, például nemzetiségi intézményként folytatnák.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.14.
Kihúzzák a talajt az ország egyik legjobb egészségügyi iskolája alól
A héten kapott tájékoztatást a budapesti Raoul Wallenberg Szakközépiskola arról, hogy intézményüket a tanév végén más iskolákba olvasztják be. A Klinikáknál található iskola épületére állítólag a Közszolgálati Egyetemnek van szüksége.
(Forrás: vs.hu)
 
2015.04.14.
Csalódott az UNESCO
Az Oktatást mindenkinek program 2015-re kitűzött célkitűzéseit világszinten nem sikerült elérni, ismerte el az UNSECO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. A világban még mindig 58 millió kisgyerek nem jár iskolába, és 100 millióra tehető azoknak a száma, akik nem fejezik be általános iskolai tanulmányaikat
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.14.
Tanodák Éjszakája először
Április 17-én pénteken új program áll be az éjszakai népszerűsítő kulturális rendezvények sorába. A méltán népszerű Múzeumok Éjszakája, Színházak Éjszakája és Kutatók Éjszakája mellé most már felsorakozik a Tanodák Éjszakája is.A főként alapítványok, civil szervezetek és egyházak által működtetett tanodák igen fontos, hiánypótló szerepet töltenek be a magyar oktatási rendszerben.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.14.
Százezreket fizethet, ha késik a nyelvvizsgával
A képzésük költségének a felét ki kell fizetniük azoknak az állami finanszírozású hallgatóknak, akik a képzési idejük másfélszerese alatt nem szerzik meg a diplomájukat. A diploma megszerzéséhez viszont nem elég befejezni a képzést és államvizsgázni: teljesíteni kell a nyelvvizsga-kötelezettséget is.
(Forrás: Origo)
 
2015.04.14.
Biztonság az iskolában és azon túl
Ezzel a címmel rendezett konferenciát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Vajon mit jelent a biztonságos iskola fogalma? Hogyan lehet megelőzni az agressziót és a fenyegetettséget? Egyáltalán: kik lehetnek az iskolai erőszak áldozatai? Most indult egy honlap is, amelyen az iskolai konfliktusokról és kezelésükről olvashatunk, és gyakorlati tanácsokat is kaphatunk.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.14.
Kínai iskola lesz a Neptun utcai általánosból
Kedden rendkívüli szülői értekezleten tájékoztatták a XV. kerületi Neptun Általános Iskolába járó gyerekek szüleit, hogy szeptembertől bezárják az intézményt.A tanulókat a kerület más iskolái veszik át, ahogy a tanárokat is. Az épületbe egy kínai két tannyelvű középiskola költözik, mert a pár utcával arrébb lévő szintén kínai általános iskola bővülne.
(Forrás: index)
 
2015.04.13.
Bognár Amália: A digitális szövegértés fejlesztése
Vajon miért nem tudnak tájékozódni a különböző internetes oldalakon a tanulók, ha nap mint nap használják azokat? Milyen szerepe és felelőssége van a pedagógusoknak ebben? Mivel segíthető elő az e területen szerzett jártasságok és készségek fejlődése már az általános iskolában?
(Forrás: tani-tani)
 
2015.04.13.
Sipirc vissza az iskolapadba!
A brit konzervatív párt választási ígéretei között az szerepel, hogy a jövőben az iskolai szülői értekezleteken matematikaórákat tartanak majd a szülőknek, írja a The Telegraph. A politikusok szerint a tervezett szülői korrepetálásokra azért van szükség, mert a felnőttek matematikai ismeretei nem elegendőek ahhoz, hogy gyermekeiknek segítsenek a házi feladatok elkészítésében.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.13.
Teljesen magukra hagyják a pszichés beteg gyerekeket
Ha egy szorongásos gyereknek be kell feküdnie a pszichiátriára, minimum Budapestig kell utaznia, ahol vagy jut neki hely, vagy nem. Ha kivárja a több hetes várólistát, még mindig hazaküldhetik három nap után, mondván, muszáj befogadni a helyére egy súlyosabb beteget.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.13.
Mindenki nyerne, ha sikerülne szemléletváltozást elérni
Kerekesszékkel szlalomozhattak a rákosmenti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium diákjai azon az önkormányzat kezdeményezte hétfői esélyegyenlőségi foglalkozáson, melynek célja a fiatalok szemléletének, a fogyatékkal élőkhöz való hozzáállásának formálása volt.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.13.
Tud-e leterhelt tanár boldog gyereket nevelni?
A pedagógus-szakszervezetek álláspontja az egy évvel kibővített általános iskolai képzés tervezetéről nagyjából azonos. Galló Istvánné (Pedagógusok Szakszervezete) és Mendrey László (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) véleménye ekképp hozható közös nevezőre: a kerettanterv felülvizsgálata szükséges, csökkentett tananyagmennyiséggel, befogadó iskolával,
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.13.
Tiltakoznak a nemzetközi tanulmányok szak megszüntetése ellen
Közös levélben tiltakozik Balog Zoltánnál, az emberi erőforrások miniszterénél a nemzetközi tanulmányok szak tervezett megszüntetése miatt Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Rostoványi Zsolt a Budapesti Corvinus Egyetem és Mezey Barna, az ELTE rektora.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.13.
Új nyelvi teszttel mérik júniusban a diákok nyelvtudását
Több felmérés is vár az általános iskolás diákokra még a nyári szünet előtt: a jól ismert kompetenciamérésen túl júniusban jönnek az angol-, illetve a német nyelvtudást mérő dolgozatok is. Az új nyelvi teszt a 6. és 8. osztályos tanulókat érinti
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.13.
Megfigyelte? Már 5 évesen is tudnak kegyesen hazudni a gyerekek
A Harvard egyetem kutatói mutatták ki, hogy a gyerekek már ebben a korban is képesek hazudni azért, hogy ne bántsanak meg másokat.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.13.
Nincs értelme betartani az előírt tantervet. Balla István interjúja Sulyok Blankával
Imádják az irodalomórákat, sőt a menőbb tanulók verseket faragnak. Az asztalosnak készülő diákokban a szokatlan érdeklődést az irodalom iránt tanárnőjük egyedi módszerei keltették fel, aki az órákon éppúgy felhasználja a kortárs írók verseit, mint a rap vagy slam poetry-előadók szövegeit.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.12.
Kitörnek-e a roma fiatalok a mélyszegénységből?
Összességében, az elmúlt két évtized jelentős eredménye, hogy a roma fiatalok általános iskolai végzettsége megközelítette az országos átlagot. A Defacto szerint fontos oktatáspolitikai cél, hogy a roma fiatalok az érettségi megszerzésében is felzárkózzanak. Ez elősegítené a roma fiatalok boldogulását, és ezáltal sikeresebbé is tenné Magyarországot.
(Forrás: index)
 
2015.04.12.
Médiatudatosság és oktatás
Médiadömpingben élünk. A tömegkommunikáció folyamatosan ontja magából az információt, és mi egyre többet akarunk. Gyakran nem is válogatunk az információk között, nzzük, hallgatjuk, olvassuk, böngésszük a médiumokat, mintha attól félnénk, hogy valamit kihagyunk, elsiklunk felette.
(Forrás: Safer Internet)
 
2015.04.12.
Meglepő tankönyveket is kaphatnak az iskolások
Értetlenül nézik a tanárok a tankönyvrendelés új szabályait. Az állami monopóliummal felruházott Könyvtárellátó (Kelló) ebben az évben már nem csomagolja össze a gyerekeknek a tankönyvpakkot, a listán pedig feltűntek olyan könyvek is, amit eddig nem engedélyeztek.
(Forrás: Eduline)
 
2015.04.12.
Szigorítják a követelményeket a TTK-s szakokon
Várhatóan jelentősen emelkednek a felvételi ponthatárok a természettudományos szakokon, a képzésekre ugyanis a szaktárca szerint túl sok felkészületlen diák kerül be, a hallgatók fele el sem jut a diplomaszerzésig.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.12.
Továbbra is népszerűek az NKE képzései
Csaknem ötszörös a túljelentkezés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghirdetett képzéseire. A jelentkezők közül legtöbben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karán szeretnék folytatni tanulmányaikat.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.12.
Czunyiné: Jobb lesz a visszacsinált tankönyvellátási rendszer
Kiszámíthatóbb és tervezhetőbb lesz a tankönyvellátás az új struktúrában – erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.12.
Oktatási modernizálás Fidesz-módra
A kormány tervei szerint a jelenlegi szakközépiskolákat szakgimnáziumokká alakítanák, ahol a diákok szakma mellett érettségit is szerezhetnek. A mostani szakiskolák pedig szakközépiskolákká válnak, amelyek három éves képzést, de érettségit nem biztosítanak.
(Forrás: Népszava)
 
2015.04.11.
Tanácsadó testületet kapnak a felsőoktatási intézmények
Akár már szeptembertől, de legkésőbb jövő év januárjától megkezdhetik működésüket a felsőoktatási intézmények új típusú tanácsadó testületei, a konzisztóriumok, amelyek több területen egyetértési joggal bírnak majd - mondta Palkovics László felsőoktatási államtitkár.
(Forrás: Origo)
 
2015.04.11.
Ellopott osztálypénz miatt lett öngyilkos a diáklány
A kamaszlány holttestét a nevelőszülei találták meg az egyik melléképületben, ruhaszárító kötéllel akasztotta fel magát. A nővére szerint Niki azért lett öngyilkos, mert nagyon megviselte, hogy valaki eltüntette a néhány tízezer forintos osztálypénzt, amivel őt gyanúsították meg.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.11.
Kommunikáció szak: Közösen tiltakoznak a veszélyeztetett tanszékek
Közös állásfoglalást adott ki öt egyetem kommunikáció- és médiatudományt oktató tanszéke, valamint a Médiakutató Alapítvány a kommunikációs alapképzés tervezett megszüntetése ellen. A nyílt levél szombaton jelent meg az ELTE blogján.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.11.
Tankönyvbe illik a kormány tankönyvügyi ámokfutása
Noha a kormány folyamatos sikerként kommunikálja a tankönyvpiac átalakítását, a legújabb intézkedései inkább a visszalépés irányába mutatnak. Szó sincs komoly szemléletváltásról, egyszerűen próbálják a rendszert működőképessé tenni, miközben a károk maradandóak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.11.
Óvodás verskommandót vezényeltek az NFM államtitkárához
A nyíradonyi Szivárvány Óvodába járó gyerekek fogták magukat és óvónőiket, és felruccantak Budapestre, a Képviselői Irodaházba, hogy meglepjék Tasó Lászlót, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkárát, fideszes országgyűlési képviselőt, aki 2014-ig Nyíradony polgármestere volt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.11.
Civilizáció - Elkülönítés vagy felzárkóztatás? – videó
A Huszár-telepi iskoláról szóló beszélgetés a bírósági döntést követően arról a dilemmáról szól, hogy vajon szegregációnak nevezhető-e az, ami a görögkeleti egyház által működtetett intézményben zajlik, vagy éppen ellenkezőleg: segíti a roma gyerekek felzárkózását. A válasz nem egyértelmű.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.09.
Megható gesztust tettek magyar diákok kiutasított osztálytársukért a bíróságon
12 osztálytársa írt levelet a bíróságnak a kurd Kaya Elif érdekében, akit az a veszély fenyeget, hogy családjával együtt kitoloncolják Magyarországról, bár csecsemő kora óta itt él. A leveleket matrózblúzos lánykülönítmény adta át pénteken a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.09.
Volt egy magyar közoktatás, az elmúlt öt évben lett egy másik - videó
Létrejött egy KLIK nevű központi szuperintézmény, amely 3 ezer iskola működéséért és több mint egy millió diák oktatásáért felel, e 120 ezer pedagógus és 30 ezer iskolai alkalmazott munkáját irányítja. Baló György vendége a köznevelési államtitkár, Czunyiné dr. Bertalan Judit.
(Forrás: rtl.hu)
 
2015.04.09.
A beijedt gyámügyesek inkább intézetbe küldik a szegény gyerekeket
Valami nincs rendben a gyermekvédelmi rendszerrel: a családgondozók kiégtek és túlterheltek, a szüleiktől elválasztott gyerekekkel pedig az állam sem bánik kesztyűs kézzel. A kudarcosan működő rendszer épp a gyerekek védelmét nem tudja ellátni.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.09.
Kísérlet járja be Magyarországot
Ott voltunk a Történelemtanárok Egylete által szervezett tankönyvvitán. És mellesleg elolvastuk az 5. osztályos kísérleti történelem tankönyvet is. Most mindkettőről beszámolunk.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.09.
Pipecland, a féllegális gyerektábor, ahol Aczél György unokáját is befogadták
Sohaország, Narnia, Fantázia saját törvényekkel működő kitalált gyerekvilágok, amelyek valójában is léteznek. Ilyen volt 1938-tól 1978-ig a Bánki-tónál Leveleki Eszter pedagógus vezetésével Pipecland. A bánki univerzumot a Néprajzi Múzeum nemrég megnyílt kiállítása, az Ellenpedagógia a tóparton mutatja be.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.09.
Czomba Sándor: a szakképzés átalakításáról döntött a kormány
A munkaerőpiac igényeit kiszolgáló szakképzés megvalósítása érdekében a szektor átalakításához szükséges törvényjavaslatokról döntött a kormány - jelentette be Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.09.
Edupress Hírek Jól sikerült a tankönyvfejlesztés az MSZOE szerint
Szülői nézőpontból jól sikerült a tankönyvterjesztés reformja. Újra az iskola a felelős a tanulók tankönyvellátásáért. Iskolaváltásnál, osztályváltásnál vagy a tankönyv elvesztése esetén az iskola rendeli meg a tanuló számára az új tankönyveket.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.09.
Fókuszban a pedagógusminősítés fejlesztése
Idén folytatódik a pedagógus-előmeneteli rendszer bevezetése: csaknem 15 ezer pedagógus vesz részt minősítővizsgán vagy minősítési eljáráson, valamint elkezdődnek a tanfelügyeleti ellenőrzések is - írta az Oktatási Hivatal április 8-ai közleményében
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.09.
Óvodai mulasztásért is büntetés járhat
Nem csak az iskolakerülést, de az óvodai mulasztásokat is lehet majd pénzmegvonással szankcionálni a kötelező óvodába járás szeptemberi bevezetésével. Amennyiben az óvodás gyerek igazolatlan hiányzása meghaladja az öt nevelési napot, a jegyző figyelmezteti a szülőt a mulasztásra, illetve annak következményeire.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.09.
Az érettségi feladatokba kér betekintést egy német diák
Szakértők szerint a tárca elutasítja az adatigénylést az információs önrendelkezésről és az információszabadságról szóló törvénynek arra a szakaszára hivatkozva, amely szerint megtagadható az információ kiadása, ha a kért adat nyilvánossága veszélyeztetheti valamilyen közigazgatási hatósági eljárás végrehajtását
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.09.
„Mindent megteszünk, de óvodást nem tudunk csinálni”
A kistelepülések koporsójába üthetnek újabb szöget az óvodabezárások – mondja a problémával küzdő bonyhádi kistérség több polgármestere is. Úgy vélik, ha az intézményekre lakat kerül, még azok a fiatalok is el fogják hagyni a falvakat, akik korábban csak ott tudták elképzelni az életüket.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.08.
Abszurd matekkönyvvel traktálják a másodikosokat
Talán az élet nagy beugratós kérdéseire igyekszik felkészíteni a 8-9 éveseket az a matematikakönyv, amelyben a releváns szöveges feladatok közé rejtettek egy fura kakukktojást.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.08.
Az innovatív pedagógus hét tulajdonsága
Az angol nyelvű pedagógus-sajtóban jelent meg ez az összeállítás. A cikk szerzője, Rachelle Wootten amerikai tanácsadó szakterülete a digitális tanulás. A digitális oktatás pedig megköveteli a modern, tudásvágyó, innovatív pedagógust.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2015.04.07.
Hivatalosan is elindult a TÁMOP-3.1.15 projekt
A ma Budapesten megrendezett projektindító konferenciával kezdetét vette a TÁMOP-3.1.15 Köznevelési reformok operatív megvalósítása elnevezésű európai uniós projekt, melyben az Oktatási Hivatal (OH) mellett az OFI is konzorciumi partner.
(Forrás: ofi.hu)
 
2015.04.07.
“Basszus, tényleg ilyen” – Hallgatók értékelik a tanáraikat
Létezik egy magyar oldal, melyen az egyetemi, főiskolai hallgatók szabadon mondhatják el véleményüket tanáraikról. A MarkMyProfessoron fordul a kocka, a diákok osztályoznak az oktatók meg tűrnek: vannak, akiket inspirálnak az őszinte visszajelzések, de az is előfordul, hogy kiborulnak az igazságtalannak vélt kritikától
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.07.
Jánk István: „Takarodj már ki játszani, ...kérlek!” – A társadalmi kontroll
Mit tesz a gyerek, ha azt mondják neki a szülei, hogy „takarodj ki”? Vagy engedelmeskedik, vagy lázad, ami valljuk be nem kecsegtet túl nagy szabadsággal. És ha azt mondják neki, hogy „kimennél kérlek, nemsokára én is megyek”? Ilyen esetben már valódi választási lehetőséget kap.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.07.
Házi feladat – mindeközben Svájcban
Egy ideje kint élek a családommal Svájcban, és álmaimban sem gondoltam volna, hogy az oktatásban ilyen is lehet! – itt hagytuk abba tegnap az olvasást...
(Forrás: Kölöknet)
 
2015.04.07.
Egyre gyorsul a fiatalok kivándorlása
Legalább 31 5oo magyar állampolgár távozott legalább egy évre külföldre tavaly. Ez a szám másfélszer több, mint 2o13-ban (akkor 21 580 ember ment el), és hat és félszer magasabb, mint 2009-ben – írja a Világgazdaság a KSH adataira hivatkozva.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.07.
Praktikus változtatásokat vezetnek be a tankönyvrendelésben
Megkezdődött a 2015/16-os tanévre a tankönyvrendelés. Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár bejelentette az ezzel kapcsolatos változásokat. Például ezúttal már nem előre fognak számlázni a diákoknak, hanem mindig csak azt számlázzák majd le, amit leszállítanak, és a diákok, a szülők átvesznek.
(Forrás: vs.hu)
 
2015.04.07.
L. Ritók Nóra: Munka a közösségért
Amikor elkezdtem ezt a munkát, az egyik legszembeötlőbb az volt, hogy mindenki mindenkivel rosszban volt. Indulatosak voltak egymással, nemtörődömök, irigykedtek, hazudoztak, rágalmaztak, kiabáltak. És néha össze is verekedtek.
(Forrás: Nyomor széle blog - hvg, hu)
 
2015.04.07.
Hiánypótló pedagógus-továbbképzések a Klik-nél
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KliK) 16 aktuális nevelési-oktatási témában fejlesztett és akkreditáltatott pedagógus-továbbképzéseket. A "Köznevelés az iskolában" projekt keretében eddig országszerte 85 helyszínen 1306 tanár vehetett részt ezeken a módszertani tanfolyamokon európai uniós forrásból. A gyakorlatorientált kurzusokon jól bevált módszereket sajátíthatnak el a tanárok.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.07.
Filmmel gyógyítják a gyerekek szörnyű múltját
A Gyerekszem Egyesület művészetterápiával – drámajátékkal és filmkészítéssel – segít a családból kiemelt gyerekeknek. A múlt heti nemzetközi filmkészítő táborukat magyar, cseh, szlovák és lengyel gyermekotthonok lakóinak rendezték Budapesten, a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.07.
Becsülhető a roma tanulók aránya a magyar iskolákban
Közel háromszáz magyar iskolában a diákok több mint fele már roma, és itt bizony nagyon rosszak a tanulók szövegértési mutatói. Erről írt a napokban egy tanulmány nyomán a HVG. Megkerestük a kutatás szerzőjét is, aki arról beszélt, hogy hasonló, még pontosabb kutatások várhatók a témában.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.07.
Nem hatékony a tanár-szülő kommunikáció, és ez baj
Nos, most, hogy már kutatási eredmény is a rendelkezésünkre áll, biztosak lehetünk benne (ha eddig nem lettünk volna), hogy úgy lehet valakivel igazán jó és gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani, ha normális, emberi hangnemet ütünk meg, és nem magas lóról beszélünk, hanem egyenrangú partnerként kezeljük a másikat.
(Forrás: index)
 
2015.04.07.
Egy dologra lett volna jó a tankönyvipar államosítása, de azt most megszüntetik
“Megszűnt a diákok nevére szóló előcsomagolás, vagyis megszűnt az átalakított tankönyvrendelés egyetlen pozitívuma. Persze akkor lett volna ez valódi előny, ha rendesen készültek volna el a csomagok… A Kello tehát nem a javítást választotta, hanem a munka lepasszolását. Azt a munkát, amit megszámlálhatatlan köz- és diákmunkással hónapokon át végeztek, egyszerűen rálőcsölték az iskolákra”
(Forrás: !!444!!!)
 
2015.04.06.
Kiakadt a pedagógus kar a köznevelési államtitkár bejelentésén
Az előző kormányzati ciklusban létrehozott kar elnöksége visszautasít minden olyan utalást és kijelentést, hogy a pedagógusok bérezése magasabb munkaterhelést indokol. Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár beszélt a minap ilyesmiről.
(Forrás: vs.hu)
 
2015.04.06.
Tankönyvek: a baj, hogy a tökéletessel kívánták elsöpörni a „sok régi vackot”
Ők ott sem voltak – sarkítva ez volt a vitatott történelem-tankönyv szerzőinek védekezése, amikor egy nemrég megrendezett szakmai vitán szembesültek a kritikai észrevételekkel. A múlt elferdítése persze nem csak az állami tankönyvekben érhető tetten: azt gyakran űzik a vezető politikusok is.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.06.
Kipakolt egy tanár: hányást takaríttatnak velük az iskolákban
A tanárok korántsem osztják a kormány lelkesedését oktatás terén. A Feminának nyilatkozott egy vidéki város általános iskolájában dolgozó tanárnő, aki elmondta, még a hányást is nekik kell feltakarítani a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrejötte óta. Túlórát nem fizetnek, de eszközökre sem adnak pénzt.
(Forrás: Eduline)
 
2015.04.06.
Czener Júlia: Készségtelenség és képtelenség a nyelvoktatásban
Egy olyan papíralapú országban élünk, ahol csak az a tudás létezik, ami érdemjegyekben és százalékokban mérhető. Mégis megéri nyelvekkel foglalkozni, hiszen annak ellenére, hogy a felsőoktatásban a felvételihez nem kötelező a nyelvvizsga, sok szakon kaphat a hallgató idegen nyelvű jegyzetet.
(Forrás: tani-tani)
 
2015.04.06.
Átadták az idei MúzeumCafé Díjat
Dabi-Farkas Rita, a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa kapta idén a múzeumi szakma rangos elismerését. A szakember megértési nehézségekkel élő fiatalok számára szervezett programjaival érdemelte ki a szakmai díjat.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.06.
Másfél száz diák vére áztatja a kenyai Garissát
Száznegyvenhét halálos áldozatot követelt a kenyai Garissa városában egy egyetemi épületben végrehajtott túszejtés csütörtökön, a biztonsági erők estére visszavették az épületet az azt megszálló iszlamista szélsőségesektől.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.05.
ELTE Got Talent
A 2015. április 7-i konferencián az ELTE hallgatói – külső szakértők és az ELTE oktatói bevonásával – vitatják meg a tehetséggondozás jó gyakorlatait, valamint a továbbfejlődés lehetőségeit és akadályozó tényezőit.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2015.04.04.
Vadásznak a magyar gimnazistákra a külföldi csúcsegyetemek
Becslések szerint tízezernél is több magyar fiatal tanul külföldi egyetemeken, főiskolákon. Van olyan végzős középiskolai osztály, ahol a diákok fele külföldön tanulna tovább - az ország legjobb gimnazistáira pedig fejvadászokat küldenek a csúcsegyetemek.
(Forrás: Pénzcentrum)
 
2015.04.04.
Átparancsolt kisiskolások – Iskolavita Borsodban
Látszólag minden előzmény nélkül született döntés arról, hogy a jövőben a borsodbótai iskola helyett Putnok Serényi László Általános Iskolája lesz az az intézmény, ahová kötelező felvenni a királdi gyerekeket. A szülők többsége ezzel nem ért egyet.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2015.04.04.
Amit nem is sejtett Halász Juditról
Zenei végzettségem nincs, de nagyon jó iskolákba jártam. Az általánosban egy nagyszerű népdalgyűjtő volt az énektanárom. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban pedig Magyarország két legjobb karvezetője tanított, a legendás Sztojanovits Adrienne, neki ajánlotta Kodály Zoltán a Pünkösdölő című művét. Másik tanárom az ugyancsak híres Mohayné Katanics Mária volt. Nekem ők alapozták meg az énekesi kultúrámat.
(Forrás: Origo)
 
2015.04.04.
Fejlesztések maradhatnak el a brókerházak csődje miatt
Az abonyi önkormányzat a helyi kúria felújításával bővítette az iskolát, de a fejlesztésre szánt pénz a Quaestor-csoportnál ragadt. Szeptember végéig valahogy kihúzzák, mondta a polgármesteri hivatal illetékese, de hogy utána mi lesz, nem tudja.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.04.
Így választják ki a tanári kar krémjét
Rendkívül progresszív az a projekt, amelynek keretében – felsőoktatási intézmények és több kutatócsoport bevonásával – úgynevezett innovatív pedagógusi kart szeretnének létrehozni – tájékoztatta lapunkat több, az eljárást jól ismerő szakember, aki egyöntetűen kifogásolta lapunk egy korábbi cikkét.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.02.
Ügyes áprilisi tréfával robbantott egy online oktatóoldal
A számos díjat bezsebelő e-learning oldal, az easyMaths beugratós április tréfával növelte sokszorosára oldalának látogatottságát, és végül az átejtett kattintókat is kompenzálták.
(Forrás: hvg.hu)
 
2015.04.02.
Apablog – A tiszteletről, Putyinról és Poirot-ról
Nem tagadhatom: olyan réges-rég jelentkeztem már, hogy alaposan megfeledkezhettek rólam – Blanka és Zsófia lányaimmal együtt. Aktívnak mondható blogírói korszakomban is többször akadtak szünetek, hosszabbak-rövidebbek. (Raffay Endre)
(Forrás: Kölöknet)
 
2015.04.02.
A tanodákba is befurakszanak a rossz iskolai módszerek
A legtöbb tanodában ugyanazok a tanárok dolgoznak, mint akik az iskolában, a tanulás és a korrepetálás pedig sokszor pont annyira személytelen, mint a közoktatásban.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.02.
Nem köthetik tanulmányi átlaghoz az abszolutórium kiadását
Az ombudsman arra is kérte a minisztert, valamennyi felsőoktatási intézményben folytasson le átfogó vizsgálatot az abszolutórium kiadásának gyakorlatáról, és ha szükséges, hívja fel az intézmények vezetőinek figyelmét a jogszerű gyakorlatra.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.02.
Egyre több magyar diák megy Skóciába
Életszerűtlen tananyag, elavult módszerek és túlságosan magas óraszámok – ezt tartják a hazai iskolarendszer legfőbb hibáinak a magyar diákok. Legalábbis ez derül ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyben középiskolásokat és szülőket kérdeztek arról, mit gondolnak a magyar közoktatásról és a továbbtanulásról.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.02.
Nem jó, ha túl önálló egy óvoda
Áttekintve a nyilvános szakértői anyagokat, az óvoda-összevonásoknak elsősorban a fenntartó részéről van hasznuk, az óvodákban dolgozók és az óvodába járó gyerekek szempontjából egyelőre nem látszik az előny.
(Forrás: index)
 
2015.04.02.
A „legnagyszerűbb érzéstől” is megfosztanák a gyerekeket
Április elsejétől a tíz év alatti gyerekek csak gyermekkönyveket kölcsönözhetnek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból. Ezentúl egy kilencéves nem kölcsönözheti ki a Piszkos Fredet. A változás hátterében ott találjuk a magyar lelemény elleni harcot, a túlszabályozás rémét és a szülőket is.
(Forrás: Népszabadság)
 
2015.04.01.
Józsa István: Ne ünneplőben
Hasonló felülről kezdeményezett és támogatott akciókkal nem nyugtatgathatjuk lelkiismeretünket, mert azok önmagukban nem fognak megváltoztatni semmit, sőt, olykor még negatív hatásaikkal is számolnunk kell. Azonban olyan impulzusokat adhatnak gyereknek, szülőknek és tanároknak egyaránt.
(Forrás: tani-tani)
 
2015.04.01.
Az ÁNTSZ-re és rendőrökre bízzák a drogprevenciót
Abban, hogy egyre kevesebb a civil drogprevenciós program, nagy szerepe van egy 2012-es rendeletnek, ami előírja, hogy csak az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) által kiadott szakmai ajánlás birtokában szabad ilyen előadást tartani az iskolákban. Ezt megszerezni azonban a civilek szerint nagyon nehéz.
(Forrás: abcug.hu)
 
2015.04.01.
Én tanárként csak elindítom a gondolatokat - videó
Lányi Kata 19 éve tanít a Gyermekek Házában. Olyan családban nőtt fel, ahol kíváncsiak voltak egymás gondolataira, ahol megtanulta, milyen fontos a saját vélemény kialakítása, és az érvek vizsgálata.
(Forrás: vs.hu)
 
2015.04.01.
Czibere: az autizmus az egész társadalom ügye
Nem befogadó egy olyan társadalom, amely az autizmussal élő gyerekek ügyét kizárólag a család problémájának tekinti - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
(Forrás: Edupress)
 
2015.04.01.
Súlyos gondban a gyermekvédelem
A Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete szerint a gyermekjóléti szolgálatoknál dolgozó szociális munkások számának minimum ötvenszázalékos növelésére, a mentálhigiénés ellátórendszer megerősítésére és kiterjesztésére, valamint a bérek jelentős emelésére van szükség azért, hogy a szolgálatok valóban minőségi munkát tudjanak végezni.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2015.04.01.
Elkergeti a diákokat a kormány, de nem kelet felé
A külföldi tanulást fontolgatók elsőként Angliát, második helyen az Egyesült Államokat jelölték meg célpontként, a harmadik legkedveltebb állam Németország, amelyet Ausztria követ.Tízből nyolc szülő támogatná is, hogy gyermeke külföldön folytassa tanulmányait.
(Forrás: Népszabadság)
 
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep